Becsengetés

2011-09-14 Szerte a régióban szeptember eleje hagyományosan az iskolakezdés ideje. A többi országhoz hasonlóan Magyarországon is diákok százezrei indulnak örömteljes várakozással, esetleg némi szorongással, hogy ismét elfoglalják helyüket az iskolapadban. Közöttük meghúzódva olyanok is, akiknek Magyarország nem, vagy még nem a hazájuk. Egy részük gazdasági migránsként érkezett családjával, kisebb hányaduk […]

2011-09-14

Szerte a régióban szeptember eleje hagyományosan az iskolakezdés ideje. A többi országhoz hasonlóan Magyarországon is diákok százezrei indulnak örömteljes várakozással, esetleg némi szorongással, hogy ismét elfoglalják helyüket az iskolapadban. Közöttük meghúzódva olyanok is, akiknek Magyarország nem, vagy még nem a hazájuk.

Egy részük gazdasági migránsként érkezett családjával, kisebb hányaduk pedig menekültként. Ők azok, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat a háború vagy az üldöztetések miatt. Közöttük is legkiszolgáltatottabbak a kísérő nélküli kiskorúak, a szüleiktől elszakított gyermekek. Ők nem számíthatnak a szülői jó szóra, érzelmi támogatásra az iskolakezdés nehéz pillanataiban.

Egy jó iskola azonban képes arra, hogy egy kis odafigyeléssel, törődéssel, gondoskodással ezen tanulók számára is csökkentse a beiskolázással járó szorongást, stresszt.

Az egyik ilyen iskola, ahol a menekült gyerekek is igazán otthon érezhetik magukat az óbudai Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola.

„Iskolánk mindig befogadó volt, és különben is, az 1600 tanulónk között jól elfér ez a majdnem hatvan gyerek” – mondta Házlinger György, az iskola igazgatója. „A siker titka a megfelelő megközelítésben van, ezeket a gyerekeket nem szabad elkülöníteni, ugyanakkor lehetőséget kell biztosítani felzárkóztatásukra.”

Az iskolába három éve járnak menekült gyerekek. „Eleinte aggódtunk – emlékezett vissza az igazgató, hiszen tanulóink között a emósoktól a skinheadekig mindenféle szubkultúra megtalálható. De felesleges volt a szorongás, a tanulóink nagyszerűen befogadták a menekülteket.”

Valóban, már egy rövid séta az iskola folyosóján is bizonyítja, hogy az Afganisztánban vagy a Közel-Keleten született gyerekek csodálatra méltóan integrálódtak a közösségbe. Ugyanolyan lelkesen lökdösődtek és nevetgéltek a lépcsőkön és folyosókon, és pont olyan türelmetlenséggel várakoztak a folyosón kihelyezett internetes számítógép előtt, mint tősgyökeres budapesti társaik.

A zegzugos folyosó egyik csendesebb zugában a tizedikes Tündére bukkanunk, aki barátnőjével Ziát, a kilencedikes afgán fiút pátyolgatja. Ziának ez még csak a negyedik napja az iskolában, így szemmel láthatólag hálásan fogad minden jó tanácsot, vonatkozzon az akár a tantárgyakra és tanárokra, vagy a szünetekre és a tanítás utáni programokra. „Egy kicsit még el van veszve – anyáskodik felette Tünde, és még magyarul is sokat kell tanulnia. Mindenesetre, nagyon érdekes beszélgetni vele. Én ezelőtt még sohasem találkoztam menekülttel és Afganisztánról is csak a tévében hallottam.”

Nem úgy kilencedikes névrokona, akinek már az általános iskolában is volt egy menekült osztálytársa. Most három Afganisztánból érkezett osztálytársával hallgatja magyartanárnőjük lendületes előadását a mítoszokról. „Még sokat kell ismerkednünk, hiszen csak most kezdődött az iskolaév. Az általánosban is jóban voltam a menekült sráccal, biztos, hogy ezzel a három fiúval is jól ki fogok jönni” – nyugtázza elvárásait a kilencedikes Tünde.

Magyartanárnőjük egyike az új munkatársaknak, akiket épp a nyelvtanulás eredményességének fokozása érdekében szerződtetett az iskola igazgatója. Meggyőződése, hogy a menekült gyerekek esetében az iskola alapvető célja a magyar nyelv minél tökéletesebb elsajátítása és a szocializáció, a társadalomba való beilleszkedés kell, hogy legyen. „Ha ismerik nyelvünket és társadalmi szokásainkat, ezek a fiatalok meg fogják állni helyüket ebben az országban” – hangsúlyozta Házlinger György.

„A fiatal menekültek sikeres integrációjának szempontjából sorsdöntő szerepe van az oktatásnak” – mutatott rá a témakör fontosságára Puskás Zsuzsanna, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Közép-Európai Regionális Képviseletének integrációs főmunkatársa. „A munkavállalás mellett ez a leghatékonyabb mód arra, hogy a menekültek minél gyorsabban bekapcsolódjanak a befogadó ország, jelen esetben Magyarország gazdasági életébe. Ez pedig mindannyiunk közös érdeke.”

Azonban, amíg Zia, Hakim és társai dolgozni kezdhetnek, néhány évig még az iskolapadot koptatják, hogy megbirkózzanak a magyar nyelv rejtelmeivel és választott szakmájuk kihívásaival. Kívánjunk sok sikert nekik.

Tóth Zoltán, Budapest