Integrációs rendszerek kritikus ponthoz értek Közép-Európában

2009-06-25 2009. június 24. Budapest – “Nem vagyok lusta, napi 14 órát dolgozom, de így sem tudom kifizetni a bérleti díjat, panaszolja *Louis, a 46 éves iraki férfi kétségbeesett gesztussal körbemutatva kis gyorséttermében. Azt mondja, ő megpróbált új életet kezdeni de belebukott. Sajnos Louis története csak egy a sok közül, […]

2009-06-25

2009. június 24. Budapest – “Nem vagyok lusta, napi 14 órát dolgozom, de így sem tudom kifizetni a bérleti díjat, panaszolja *Louis, a 46 éves iraki férfi kétségbeesett gesztussal körbemutatva kis gyorséttermében. Azt mondja, ő megpróbált új életet kezdeni de belebukott. Sajnos Louis története csak egy a sok közül, amely arról számol be, hogy egy menekült hiába próbált meg beilleszkedni egy Közép-európai államban, mégsem sikerül anyagilag önfenntartóvá válnia.

A legfiatalabb EU tagállamok sokáig csupán tranzit országként tekintettek magukra és ennek fényében kevés erőfeszítést fordítottak az integrációs rendszereik fejlesztésére. Mindez azt eredményezte, hogy ezekben az országokban egyre nagyobb számban vannak jelen olyan menekültek, akik nem kaptak megfelelő segítséget a nyelvtanuláshoz, elhelyezkedéshez, lakóhely-kereséshez, vagy egy szakma elsajátításához, hogy normális életet tudjanak élni.

„Az elmúlt években mutatkoztak erőfeszítések a menekültek beilleszkedésének elősegítésében Közép-európában. Ezek a szerény eredmények azonban súlyos veszélybe kerültek, ahogy a gazdasági válság következményeként a kormányok az integrációra szánt, egyébként is alacsony összegek megkurtítását tervezik. A rendszer kritikus ponthoz érkezett!” figyelmeztet Areti Sianni az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Budapesti Regionális Képviseletének Integrációs szakértője.

Louis az beilleszkedési hajlandóság iskolapéldája. Egy keresztény férfi Irakból, aki Magyarországon kötött ki feleségével, Annával és két, 13, illetve 11 éves gyermekükkel. A család viszonylag hamar megkapta a menekült-státuszt, ami nem csupán azt jelentette, hogy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, hanem, hogy gyorsan önfenntartóvá is kellett válniuk.

Louis mindent megtesz, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet, de így hat hónap után nyelvtudása még nem elegendő ahhoz, hogy munkát kapjon. „Lehetetlen, hogy a saját szakterületemen, mezőgazdasági mérnökként találjak munkát,” mondja. „Van egy diplomám, amit soha nem tudok majd használni.”

„Dolgozom, de nem keresek”

Egy szeretetszolgálat segítségével felállított egy kis gyorséttermet, ahol ebédet árul elvitelre. Ez idő alatt Anna óvónői tanfolyamra jár, de még egy évig nem fogja megkapni a diplomáját.

„Itt dolgozom, de nem keresek,” mondja Louis. Az a kevés, amit megkeres ahhoz sem elég ahhoz, hogy kifizesse belőle az üzlet és a család lakhelyének bérleti díját, nem is említve egy egyéb szükséges költségeket.

Areti Sianni tudja honnan erednek Louis nehézségei. „Az integrációs rendszerek Európa ezen részén nem hatékonyak a menekültek függetlenné válásának és a helyi közösségekbe való beilleszkedésének elősegítésében,” mondja. „Úgy nem lehet beilleszkedni egy helyi közösségbe, ha közben szeparáltan egy táborban laknak és ott tanulják a nyelvet is. Az integráció csak egy közösség részeként megvalósítható, hiszen pontosan a közösségi támogatás és szolgáltatások kellenek ahhoz, hogy egy menekült végül a saját lábára tudjon állni és méltóságban, a helyi lakosokkal egy szinten élni. Az integráció egy komplex folyamat, rengeteg szereplővel, mint például a kormányzat és a helyhatóságok, munkaügyi hivatalok, egészségbiztosítási és oktatási szervezetek, bankok, főbérlők, munkaadók, stb.”

Sianni, több mint egy éven keresztül vizsgálta a lengyel, cseh, szlovák, szlovén, magyar, román és bulgár integrációs rendszereket, és úgy találta, hogy hiányában vannak bizonyos összetevőknek, amelyek szükségesek, ahhoz, hogy a menekülteknek méltóságteljes életet biztosítsanak.

A rövid és hiányos integrációs periódus után az emberek magukra maradnak, mondja, a megélhetéshez szükséges készségek nélkül. Vannak olyan esetek, amikor az emberek a bevételük 90% költik lakhatásra, így sok menekült, aki Közép-európában keres menedéket és védelmet, gyakran elképesztő szegénységbe süllyed. Sianni megfigyelései szerint a társadalom peremére szorulnak, és a hajlék nélkül maradás veszélye fenyegeti őket.

Két UNHCR dokumentum, ajánlásokkal a kormányok részére

Az UNHCR kettő, közérthető, az integrációs rendszerekkel kapcsolatos ajánlásokat tartalmazó dokumentumot hozott létre a Közép-európai kormányok számára. Egyik „Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának feljegyzése a menekültek Közép-Európán belüli beilleszkedéséről,” és a másik pedig „Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának menetrendje a menekültek Közép-Európán belüli beilleszkedéséhez.” Mindkét dokumentum közérthető áttekintése annak, hogy mi az integráció és milyen praktikus intézkedéseket kellene a beilleszkedési politikának magában foglalnia (link). A dokumentumokat megkapták a Közép-európai kormányok és civil szervezetek, és pozitív fogadtatásban részesültek.

A veszély, ami az UNHCR szerint fenyeget, a gazdasági válság, amely a kormányokat a költségvetés visszafogására készteti. Az UNHCR attól fél, hogy a Közép-európai kormányok kísértésbe esnek, hogy megnyirbálják az integrációs programok költségvetését is az egyéb költségvetési csökkentések során. Sianni azt gondolja, hogy ez rövidlátó hozzáállás, ugyanis hosszabb távon ez a megoldás sokkal költségesebbnek bizonyul majd. „A jól beilleszkedett menekültek gazdaságilag önfenntartók. Pénzt keresnek, adót fizetnek. Azonban azok a menekültek, akik nem kapják meg a megfelelő segítséget a beilleszkedéshez, különösen veszélyeztettek, ugyanis nincs szociális háló, amely megtartja őket, így kolonccá válnak, és pedig a társadalom hasznos tagjává.”

Louisnak be kell zárni kis gyorséttermét, mivel nem tudja fizetni a bérleti díjat, hogy mi lesz vele és a családjával, még nem tudja. „Nekem nem kell ház vagy autó, csak egy élhető élet,” mondja elfordulva, hogy elrejtse könnyeit.

Melita H. SunjicUNHCR Budapest