Közösen szervezett Állásbörzét Budapesten az UNHCR és az IOM menekült és bevándorló álláskeresőknek
Nagy volt az érdeklődés, több mint százötvenen vettek részt az UNHCR és az IOM menekülteknek és bevándorlóknak rendezett első közös Állásbörzéjén © IOM Hungary/Mónus Márton
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) magyarországi irodája és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Közép-európai Képviselete október 25 rendezték meg az első közös Állásbörzéjüket azoknak az Ukrajnából és más országokból érkezett menekülteknek a számára, akik, jóllehet törvényesen tartózkodnak Magyarországon, nehézségekkel találják szembe magukat, amikor a helyi munkaerőpiacon szeretnének lehetőségekhez jutni.
Az Állásbörze, amelynek a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet által az Ukrajnából érkezett menekültek számára létrehozott közösségi központ, a Dévai Fogadó adott otthont, lehetőséget teremtett az érintetteknek arra, hogy munkaadókkal és állásközvetítő cégekkel találkozzanak, az IOM képzett munkaerőpiaci tanácsadóitól az önéletrajzukra és az állásjelentkezésükre vonatkozóan útmutatást kapjanak, karrierépítésről és a biztonságos foglalkoztatásról szóló workshopokon vegyenek részt, illetve alaposabban megismerjék a magyarországi munkavállalói jogaikat. Az UNHCR és az IOM a résztvevőknek ukrán, orosz, angol és magyar nyelvű tolmácsolást biztosított.
Magyarország, miként számos más európai ország, egy sokrétű kihívással szembesül a munkaerőpiacán, beleértve azt is, hogy meg kell találnia a munkaadói igényeknek megfelelni képes munkaerőt. Mindeközben pedig Ukrajnából és a világ más részeiből magasan képzett menekültek ezrei keresik annak a lehetőségét, hogy hogyan illeszkedhetnek be a társadalomba, beleértve a helyi munkaerőpiacot. Ezeknek a kihívásoknak a kezelése összetett megközelítést igényel, amely egyebek között a bevándorló és menekült hátterű munkavállalók foglalkoztatását is magában foglalja. A menekült és bevándorló munkavállalók bevonása a munkaerőpiacra egyúttal csökkenti az függésüket is az állam által biztosítandó pénzügyi támogatástól, és képessé teszi őket arra, hogy adófizetőkként hozzájáruljanak a helyi gazdaság erősödéséhez.
„A bevándorlók és menekültek foglalkoztatása nagymértékben segíthet csökkenteni a munkaerőhiányt, lendületet adhat az innovációnak, illetve új szemléletmódokkal gazdagíthatja az egyes munkahelyeket” – mondta Bagaméri Dániel, az IOM magyarországi irodavezetője. – „A bennük lévő potenciál ellenére, amikor állást keres, számos menekült és bevándorló találja szembe magát akadályokkal, amelyek a rendszer sajátosságaiból fakadnak. Az IOM és a partnerszervezetei elkötelezettek a mellett, hogy felszámolják ezeket az egyenlőtlenségeket és azonos esélyeket biztosítsanak valamennyi álláskeresőnek, azon belül is kiemelten az Ukrajnából érkezett menekülteknek. Kulcsfontosságú, hogy a bevándorló hátterű munkavállalók kellőképpen tájékozottak legyenek a jogaikról és a munkaerőpiaci szabályokról, mert csak így védhetik meg magukat a kizsákmányolással szemben, legyen szó akár az álláskeresés, akár a munkavállalás időszakáról.”
A menekült és bevándorló munkavállalók igen gyakran olyan képzettséggel és képességekkel érkeznek, amely gazdagítja a helyi munkaerőt, áthidalja az egyes kritikus ágazatokban tapasztalható munkaerőhiányt, előmozdítja az innovációt és általában lendületet gazdasági teljesítmény növekedésének. Mindezeken túl a munkaerő-mobilitás a kulturális sokszínűséget és a kultúrákon átívelő kapcsolatokat is erősítheti, miáltal növelheti a társadalmi összetartást és egymás kölcsönös megértését.
“A menekültek társadalmi és gazdasági beilleszkedése kedvező hatással lehet mind magukra a menekültekre, mind pedig az őket befogadó országokra” – mondta Nicole Epting, az UNHCR közép-európai képviselője. – „A menekültek rengeteg készséget és számottevő tapasztalatot hoznak az őket befogadó országokba – az Ukrajnából érkezett menekülteknek például mintegy egyharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ha álláshoz jutnak, az egyfajta stabilitást visz a menekültek életébe, hozzásegíti őket, hogy a saját lábukra álljanak, illetve hozzájáruljanak az őket befogadó országok társadalmának mindennapjaihoz mindaddig, amíg biztonságban haza nem térhetnek.”
Egy, a menekült és bevándorló hátterű munkaerő befogadását célzó, transzparensen és etikusan működő rendszer megléte kulcsfontosságú annak érdekében, hogy egyfelől megoldást lehessen találni a munkaerőhiány jelentette kihívásokra, másfelől biztosítani lehessen mind a hazai, mind a külföldi munkavállalók jólétét és jogait. A hatékonyan menedzselt munkaerő-mobilitás számos előnnyel jár a származási országok, a célországok és a bevándorló munkavállalók számára egyaránt. Az IOM és az UNHCR azt sürgeti, hogy az etikus foglalkoztatási módok váljanak alapvető normává, vagyis azok, amelyek kiemelten kezelik a menekült és bevándorló hátterű munkavállalók jólétét. Ez magában foglalja, hogy az állásközvetítő cégek a tisztességes munkaerőpiaci magatartási normáknak megfelelően működnek, nem számolnak fel eltúlzott szolgáltatási díjakat, ugyanakkor tiszta és átlátható információt nyújtanak a munkalehetőségekről és a munkaerőpiaci feltételekről. Az IOM és az UNHCR által közösen szervezett Állásbörze csupán az egyik jó példa volt a sok lehetőség közül arra, hogyan lehet konkrét megoldásokat kínálni a munkaerőpiachoz való biztonságos hozzáférésre és a menekültek és bevándorlók beilleszkedésére.
MÉDIA KAPCSOLATOK:
További információért az Állásbörzéről, illetve arról, hogyan segíti az IOM és az UNHCR a menekültek és a bevándorlók hozzáférését a magyarországi munkaerőpiachoz, kérjük, keresse:
*
Az Állásbörze az Enhancing Social Inclusion Opportunities for Displaced People Fleeing Ukraine (Az Ukrajnából Érkezett Menekültek Társadalmi Beilleszkedésének Elősegítése) című projekt (MMIA-2.2.15/17-2023-00003; projektidőtartam: 2023. szeptember 01 – 2023. december 31.; teljes pénzügyi keret: 120 440 693 forint) keretében került megrendezésre, amelynek 75 százalékban az Európai Unió Menekültügyi, Migrációs és Integráció Alapja, 25 százalékban pedig a Belügyminisztérium a társfinanszírozója.
Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren