A II. világháború óta először 50 millió fölött a menekülésre kényszerültek száma

2014-06-20 Genf/Budapest, 2014. június 20. (UNHCR) – Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ma közzétett jelentése szerint 2013 végén a menekültek, a menedékkérők és az otthonukat elhagyva a hazájukon belül másutt biztonságot kereső belső menekültek száma globálisan meghaladta az 50 milliót – először a II. világháború óta. Az UNHCR Global Trends című […]

2014-06-20

Genf/Budapest, 2014. június 20. (UNHCR) – Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ma közzétett jelentése szerint 2013 végén a menekültek, a menedékkérők és az otthonukat elhagyva a hazájukon belül másutt biztonságot kereső belső menekültek száma globálisan meghaladta az 50 milliót – először a II. világháború óta.

Az UNHCR Global Trends című éves jelentése, amely a kormányok és a civil szervezetek, illetve az ENSZ menekültügyi szervezete saját adatain alapszik, azt mutatja, hogy 2013 végén világszerte 51,2 millió ember élt kényszerűen távol az otthonától, azaz pontosan 6 millióval többen, mint a 2012 végi 45,2 millió fő.

Ez a tetemes növekedés elsősorban a szíriai háború következménye, amely a múlt év végére 2,5 millió embert tett menekültté, és amely miatt további 6,5 millióan váltak az országon belül belső menekültté. Afrikában szintén tömegek kényszerültek elmenekülni az otthonukból – a Közép-afrikai Köztársaságban, illetve az év végétől Dél-Szudánban is.

„Ezt a hatalmas árat fizetjük azért, mert nem állítjuk meg a háborúkat, mert nem vagyunk képesek megoldani, vagy még inkább megelőzni a konfliktusokat” – hangoztatta António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa. „Ma veszedelmesen hiányzik a világból a béke. A humanitárius szervezetek csillapíthatják valamelyest a következményeket, de létfontosságú, hogy megszülessen a politikai megoldás. Ez utóbbi nélkül ugyanis nem csitulnak a konfliktusok, és nem szűnnek az iménti számokban kifejeződő szenvedések sem.”

Az az 51,2 millió fő, aki szerte a világon otthona elhagyására kényszerült, segítségre szoruló emberek olyan hatalmas tömege, hogy az már súlyosan kihat mind a világ donor országainak nemzetközi segélyezésre szánt költségvetésére, mind pedig a menekültválságok frontvonalában lévő országok felvevő és befogadó képességére.

„A nemzetközi közösségnek felül kell emelkednie a nézetkülönbségein, és megoldást kel találnia a dél-szudáni, a szíriai, a közép-afrikai köztársaságbeli és más konfliktusokra. A hagyományos donorok mellé újaknak kell felzárkózniuk. Annyi ember él ma elszakítva az otthonától, mint Kolumbiától Spanyolországig, vagy éppen Dél-Afrikától Dél-Koreáig egy sor közepes vagy éppen nagyobb ország teljes lakossága” – mutatott rá Guterres.

Menekültek

A Global Trends jelentés az otthonuk elhagyására kényszerült emberek három csoportját fedi le – a menekülteket, a menedékkérőket és a belső menekülteket. Közülük a menekültek száma 2013 végén globálisan 16,7 millió fő volt. A nagyobbik részük, 11,7 millió ember az UNHCR mandátuma alá tartozott, míg a többiekről testvérszervezetünk, az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) gondoskodott. Ezek a számok 2001 óta nem voltak ilyen nagyok, ráadásul 2013 végén az UNHCR-hez tartozó menekültek több mint fele, jelesül 6,3 millió ember élt 5 évnél hosszabb ideje kényszerű száműzetésben.

Az UNHCR felügyelete alá tartozó menekültek a legnagyobb számban Afganisztánból, Szíriából és Szomáliából érkeztek – e három csoport adta a világ menekültjeinek több mint felét. Ugyanakkor Pakisztán, Irán és Libanon több menekültet fogadott be, mint az összes többi ország együttvéve.

Régiós szinten Ázsiában és a csendes-óceáni térségben élt tavaly a legtöbb menekült, összesen 3,5 millió. Fekete-Afrikában 2,9 millió, a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében 2,6 millió volt a számuk.

Menedékkérők

A menekültek mellett 2013-ben 1,1 millió ember nyújtott be menedékkérelmet, a többségük a világ fejlett országaiban (tavaly Németország lépett az első helyre, mint az az ország, amely a legtöbb menedékkérelmet fogadta be). Korábban soha nem látott számú, 25 ezer 300 menedékkérelem érkezett a szüleiktől elszakított gyerekektől. A legtöbb menedékkérő, 64 ezer 300 ember Szíriából érkezett, a második legnagyobb kibocsátó a Kongói Demokratikus Köztársaság volt 60 ezer 400 fővel, míg a harmadik Myanmar 57 ezer 400 menedékkérővel.

Ami Magyarországot illeti, 2013-ban 18 ezer 900 menedékkérelmet regisztráltak az országban, ami 776 százalékos növekedés az előző évi 2157-hez képest. A legtöbben, 6212-en Koszovóból érkeztek, őket követik a pakisztániak (3081), az afgánok (2328), az algériaiak (1116) és a szíriaiak (977). Tavaly ugyanakkor mindössze 356 menedékkérő részesült nemzetközi oltalomban Magyarországon, azaz alig valamivel többen, mint az előző évben (308).

Belső menekültek

A belső menekültek száma 2013-ban szintén rekordszintre, 33,3 millióra nőtt, a legnagyobb mértékű ugrást produkálva a Global Trends jelentésben szereplő összes csoport közül. AZ UNHCR és a többi humanitárius szervezet számára ezeken az embereken segíteni rendkívüli kihívás. A többségük olyan konfliktusövezetben van, ahol nehézségekbe ütközik eljuttatni hozzájuk a segélyeket, és ahol elérhetetlen számukra a menekülteknek nyújtott nemzetközi oltalom.

Megoldások az egyes embereknek

Az UNHCR munkájának része, hogy hosszú távú megoldást igyekszik találni az otthonuk elhagyására kényszerített emberek számára. Ahol az időközben lehetségessé vált, az ENSZ menekültügyi szervezete segíti az önkéntes hazatérést. Akiknek az esetében viszont ez nem járható út, azoknak az UNHCR abban az országban próbálja támogatni az integrációjukat, ahol menekültként élnek, illetve adott esetben segíti az áttelepülésüket valamely, őket befogadni kész harmadik országba. Az elmúlt negyedszázadban mindössze három olyan év volt, amikor a tavalyi 414 ezer 600 főnél is kevesebb menekült térhetett haza. Áttelepültként 21 ország mintegy 98 ezer 400 menekültet fogadott be. Az integrációról, illetve a belső menekültek hazatéréséről nincs hozzáférhető globális statisztika. Annyi azonban tudható, hogy azokban az országokban, ahol az UNHCR foglalkozik belső menekültekkel, közülük 1,4 millióan tértek haza 2013-ban.

Hontalanság

A világszerte állampolgárság nélkül élő hontalanokat nem számítanak az 51,2 millió otthona elhagyására kényszerült ember közé, hiszen nem minden hontalan feltétlenül menekült is egyben. A UNHCR irodái 2013-ban közel 3,5 millió hontalanról adtak számot, ám a becslések szerint legalább háromszor ennyi ember él ma hontalanként a világban.

A Global Trends jelentés letölthető itt.