Szülővárosa demokratikus újjáépítését tervezgeti egy szíriai menekült Aleppóból

Egy szíriai kutató, miközben a családja otthonát Aleppóban lerombolta a háború, Budapesten egy olyan projekten dolgozik, amelynek célja az évezredes város újjáépítése.

Al-Hakam Shaar (jobbra) és a kollégái egy hetvenes évekbeli szovjet Aleppó-térkép fölött tervezgetik a város újjászületését © UNHCR/Balla Zsolt

Al-Hakam Shaar egy régi házban nőtt fel Aleppó óvárosában. A házat az építészet és a kulturális örökség iránt szenvedélyesen érdeklődő édesapja újította fel, beletéve szívét-lelkét. Ma, a közel nyolc évi tartó szíriai háború nyomán az épület félig lerombolva áll, a menekültként Budapesten élő Al-Hakam pedig csak reménykedni tud, hogy egy nap talán helyreállíthatja.

A 32 éves Al-Hakam azonban nem hagyja magát elmerülni az egykori otthona iránti üres nosztalgiázásban. Tudományos munkatársként a kollégáival egy olyan projekten dolgozik a Közép-európai Egyetemen (CEU), amelynek célja, hogy minél több adatot összegyűjtsön a háború előtti Aleppóról, hogy annak segítségével egy nap talán újjáépíthessék az UNESCO világörökségi listáján szereplő várost.

Az Aleppó-projekt (https://www.thealeppoproject.com) egyszerre egy virtuális város azok számára, akik egykor ott éltek és a háború űzte el őket az otthonukból, valamint egy platform is a párbeszédhez, amely arról szól, hogy hogyan is lehetne a várost újjáépíteni.

„A második világháború után számos olyan helyet, mint például a varsói óváros, a legapróbb részletekig újraépítettek, méghozzá régi tervrajzok és térképek segítségével” – magyarázza Al-Hakam. – „Miért ne lehetnénk képesek Aleppót is ugyanígy újraépíteni?”

Az Aleppó-projekt bő három évvel ezelőtt indult, és a kezdeteket a New York-i székhelyű Carnegie Alapítvány finanszírozta. Al-Hakam és egy kutatótársa a CEU Közpolitikai Intézete igazgatója, Martin Kahanec professzor irányítása mellett dolgozik, és a munkájukat két gyakornok segíti. A mára vagy felfüggesztett vagy bizonytalanná vált többi olyan magyarországi programtól eltérően, amelyek célja a menekültek és bevándorlók támogatása, az Aleppó-projekt továbbra is halad előre a maga útján.

A projekt fókuszában azok a menekültek állnak, akik egyszer majd hazatérnek. „Megpróbáljuk az otthonukból elűzötteket bevonni az újjáépítésről szóló párbeszédbe” – mondja Al-Hakam.

A felmérések azt mutatják, hogy az aleppói menekültek 72 százaléka kész lenne hazatérni, amint helyreáll a béke az országban © UNHCR/Balla Zsolt

Ő maga is elismeri, hogy igen kemény fába vágták a fejszéjüket. Aleppót, amelynek a háború előtt hozzávetőleg 3 millió lakosa volt, szinte földig rombolta az a pusztítás, amelyet az Aleppó-projekt alapítója, Robert Templer csak „urbicide-nek”, azaz városgyilkosságnak nevez. Aleppót ma a szíriai kormányerők tartják ellenőrzésük alatt, orosz támogatással.

Amíg nincs átfogó béke-megállapodás, az elsietett újjáépítés könnyen kirekesztheti a jogaikból a korábbi tulajdonosokat és városlakókat. A költségek pedig bizonyosan dollár milliárdokra fognak rúgni. Ennek ellenére a web oldal azt hirdeti, hogy a pillanat, amikor a jövőről való gondolkodást kell elkezdeni, most van.

„Idő előttinek tűnhet újjáépítésről beszélni, de minél korábban kezdünk el az azzal járó feladatokról gondolkodni, az nagy valószínűséggel annál sikeresebb lesz.”

A Budapest belvárosában lévő irodájukban Al-Hakam és a két gyakornok, a 25 esztendős Connor Kuselik az egyesült államokbeli Észak-Karolinából, illetve a 28 éves Abduhalim Albakkor a szíriai Homs városából egy, a hetvenes évek közepéről való szovjet Aleppó-térkép fölé hajolnak. „Fel vannak tüntetve mindazok a sportlétesítmények és stadionok, illetve azok a toronyház negyedek, amelyek az idő tájt épültek” – mondja Abduhalim.

„Felméréseket készíteni minderről egy dolog, de úgy nekilátni az újjáépítésnek, hogy ezek az emberek nincsenek jelen a helyszínen, felelőtlenség lenne. Az újjáépítésnek demokratikusnak kell lennie.”

Al-Hakam a web oldalon segít bennünet eligazodni. Azon túl, hogy az oldalon megtalálható egy sor szívfacsaró fotó a város régi palotáiról a bombázások előtt és után, jó néhány blog is van fönt az egykori aleppói hétköznapokról a bazároktól a koktélbárokig. Connor például nemrégen írt egy bejegyzést a légitámadások után túlélőket felkutató Fehérsisakosok (White Helmets) mentési erőfeszítéseiről. Vannak továbbá az oldalon közvélemény-kutatások és felmérések, kérdőívek, amelyek mindegyikének az a célja, hogy megismerjék az aleppóiak véleményét és emlékeit, akik máskülönben könnyen úgy érezhetnék, őket kihagyják a városuk jövőjéről szóló gondolkodásból.

Az egyik kérdőív arra kéri őket, emlékezzenek vissza a lehető legapróbb részletekig, milyen üzletek vagy akár utcai árusok működtek a város különböző pontjain. „Aleppóban egész utcák vannak, amelyeknek az elejétől a végéig egyfajta üzletek sorakoznak. Volt például egy domb, ahol tíz szabóműhely is működött” – idézi fel Al-Hakam.

Egy másik felmérés, amelyben 1000 embert kerestek meg, világosan megmutatta, hogy az aleppóiak mennyire ragaszkodnak a városukhoz. Arra a kérdésre, hogy „Úgy gondolja, vissza fog térni Aleppóba?”, a megkérdezettek 72 százaléka válaszolt „igennel”.

Al-Hakam Shaar (középen) magyarázza kutatótársainak, Aleppó mely városrészei pusztultak el a legsúlyosabban az ostrom idején © UNHCR/Balla Zsolt

„Felméréseket készíteni minderről egy dolog, de úgy nekilátni az újjáépítésnek, hogy ezek az emberek nincsenek jelen a helyszínen, felelőtlenség lenne” – hangsúlyozza Al-Hakam. – „Az újjáépítésnek demokratikusnak kell lennie.”

Az, hogy visszatérjen Aleppóba, akár csak egy röpke látogatás erejéig, e pillanatban fel sem merülhet. Al-Hakam 2015-ben Törökországon keresztül tudományos kutatói vízummal érkezett Budapestre, nem sokkal az előtt, hogy ugyanabban az évben menekültek százezrei haladtak át az országon. A családtagjai pedig azóta szétszórva élnek az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban és Új-Zélandon.

Az otthonát utoljára 2014-ben látta, közvetlenül az előtt, hogy a lázadók által ellenőrzött Aleppót hordóbombákkal szórták meg, és az a kormányerők kezére került. A XIX. században épült ház, amelyet a környéken csak Shaar-házként ismertek, egy pékséggel szemben állt, nem messze a Qadi Askar tértől.

„Hat szoba volt benne. Az apánk nagy szeretettel újította föl, és mi mindannyian segítettünk neki. Emlékszem, ahogy szó szerint a két kezemmel vakoltam a falakat. Kalapáltam és véstem a fürdőszobát, amiért az apámtól kaptam 10 dollárcent plusz zsebpénzt.”

A ház volt az egyik legfőbb büszkesége és öröme Al-Hakam édesapjának, Ahmad Adib Shaarnak, a szíriai hadsereg egykori tábornokának, aki előre látta polgárháború kitörését, és végül el is hagyta az országot. Ez év elején halt meg az Egyesült Államokban.

Adib Shaarnak a régi építészet még egyetemistaként az angliai Canterbury-ben vált a szenvedélyévé. Amikor hét gyermeke kezdett felnőni, a nyugat-aleppói modern városrészben található panel otthonukból átköltöztette a családot a keleti oldalon található óvárosban álló zegzugos öreg házba.

„Hat szoba volt benne” – idézi fel Al-Hakam. – „Az apánk nagy szeretettel újította föl, és mi mindannyian segítettünk neki. Emlékszem, ahogy szó szerint a két kezemmel vakoltam a falakat. Kalapáltam és véstem a fürdőszobát, amiért az apámtól kaptam 10 dollárcent plusz zsebpénzt.”

Ma a ház harmada csak egy halom törmelék, de a maradék is alapos újjáépítésre és helyreállításra szorul.

„Ismét a saját kezemmel dolgoznék rajta” – mondja Al-Hakam. – „Szinte látom magam előtt, ahogy csinálom. De nem szeretnék a testvéreim nélkül nekilátni. Végül is az apánk mindannyiunkra hagyta a házat.”