Menekültek a lyukas zászló nyomában

2011-06-21 Egy nemes gesztus szemtanúi lehettek azok, akik pénteken, 2011. június 17-én délután öt órakor a Nemzeti Múzeum lépcsője környékén tartózkodtak. Egy kis csoport, 15-18 évesnek tűnő fiú gyülekezett a lépcső aljánál, hogy meghallgathassanak egy rendhagyó történelemórát az 1956-os forradalomról és bejárják az események néhány helyszínét. Néhány hónapja Nehéz Győző, […]

2011-06-21

Egy nemes gesztus szemtanúi lehettek azok, akik pénteken, 2011. június 17-én délután öt órakor a Nemzeti Múzeum lépcsője környékén tartózkodtak. Egy kis csoport, 15-18 évesnek tűnő fiú gyülekezett a lépcső aljánál, hogy meghallgathassanak egy rendhagyó történelemórát az 1956-os forradalomról és bejárják az események néhány helyszínét.

Néhány hónapja Nehéz Győző, a Budapesti Séták alternatív városnézési program vezetője megkereste az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) Budapesten működő Közép-Európai Regionális Képviseletét, és felajánlotta, hogy június 20-a, a Menekültek Világnapja alkalmából bemutatja egy csoport, már hosszabb ideje hazánkban élő menekültnek a forradalom néhány fontos színhelyét.

„Az utóbbi hónapokban az arab tavasz következtében megindult afrikai jövevények kérdését az Európai Unió láthatólag nehezen kezeli. Egyik uniós ország sem siet segítséget nyújtani a Földközi-tengeren halászbárkákon átkelő menekülteknek, csak a problémát látja bennük” – hangsúlyozza Nehéz Győző. „Itt az ideje, hogy másképp közelítsük meg a problémát.”

Az UNHCR, mely decemberben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját, születésnapi ajándékként fogadta a Budapesti Séták felajánlását. Az ENSZ ügynökség magyarországi tevékenysége során ez volt az első, valódi értelemben vett civil felajánlás, amely a menekültek kulturális beilleszkedését segítette elő.

A fiatal afgánok csoportja udvariasan hallgatta a magyar nyelvű ismertetéseket. Legtöbbjük másfél-két éve él Magyarországon, magyar iskolába járnak, és úgy érezték, inkább ezen a nyelven hallgatják a túravezetést, mint a közvetítőnyelvként felajánlott angolul. Udvarias figyelmük azonban élénk érdeklődésbe csapott át, amikor Nehéz Győző egy korabeli fényképekkel teli mappát halászott elő hátizsákjából. A szovjet harckocsik által szétlőtt házak látványa hirtelen érzelmi közelségbe hozta az addig inkább elméletinek tűnő témát.

„Nekünk persze, semmilyen személyes tapasztalatunk sincsenek a szovjetek ellen vívott háborúból – mondta Ali, akinek a nevét saját védelme érdekében megváltoztattuk –, de a nagyapám sokat mesélt erről, amikor kicsi voltam. Azután pedig más összecsapások és más ellenségek következtek.”

A fiúkat különösen a helyreállított épületek és az elhelyezett emléktáblák nyűgözték le. Látszott, hogy mélyen meghatotta őket a gondolat, hogy 55 év után a restaurált házak, a Rádió épülete, a volt pártház, vagy pedig a Corvin köz tökéletes állapotban vannak, és csak keresve lehet találni golyónyomokkal megszórt homlokzatot a környező mellékutcákban.

„Nem hiszem, hogy ilyesmi Afganisztánban lehetséges lenne, sok mindent teljesen földig romboltak” – mondta Yosef. „Nem is gondolok sokat az ottani dolgokra. Engem Magyarország befogadott, és itt akarom élni az életem” – fűzte tovább az asztalos szakmunkásképzőt végzett fiatal. „Jövőre szeretném folytatni az iskolát – tette hozzá –, csak a magyar nyelv ne lenne ennyire nehéz!”

A „Lyukas zászló nyomában” városnéző séta a Corvin közben ért véget, ahol a résztvevők stílusosan, a forradalom lyukas zászlajával készítettek emlékfotót önzetlen túravezetőjükkel. A Nehéz Győző által kézzelfoghatóvá varázsolt történelem közelebb hozta számukra a múlt eseményeit, mint sok-sok iskolapadban töltött óra.

Tóth ZoltánUNHCR