Korea UNHCR-nek nyújtott támogatása több ezer ukrajnai menekültnek jelent segítséget Magyarországon
For the English version, please, scroll down BUDAPEST – Nyelvoktatás gyerekeknek és felnőtteknek, egyéneknek, illetve családoknak szóló szociális és pénzügyi támogatás, közösségi és művészeti foglalkozások, mentálegészségügyi és pszichoszociális...
Az UNHCR köszönetét fejezi ki az Egyesült Államoknak a magyarországi támogatásáért
For the English version, please, scroll down BUDAPEST – Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete szívből köszöni az Egyesült Államok kormányának azt az 1,4 millió dollár összegű hozzájárulást, amelyet Antony Blinken külügyminiszter jelentett be...
A menekültek helyzetének kezelése iránti fokozottabb elkötelezettséget kér az UNHCR az EU elnökségét átvevő Magyarországtól
Miután Magyarország július elsején átvette az Európai Unió Tanácsának a következő hat hónapra szóló soros elnökségét, az UNHCR európai igazgatója, Philippe Leclerc kétnapos látogatást tett Budapesten. Megbeszéléseket folytatott a Belügyminisztérium, a...
A megszokotton túlmutató pszichoterápiás módszerekkel segítik Magyarországon az ukrajnai menekülteket
Az újonnan érkező ukrajnai menekültek lelki támogatására Dr. Hárdi Lilla pszichiáter a közösségi alapú megközelítést javasolja, illetve az olyan nonverbális terápiás módszereket, mint a zene és más művészeti tevékenységek.
Ahogy a menekültek száma tovább nő, az UNHCR a közöny és a tétlenség veszélyeire figyelmeztet
Világszerte a menekültek száma 2024 májusára elérte a 120 milliót; sürgősen megoldandó konfliktusok sora űz el embereket az otthonukból Szudántól Gázán át Mianmarig számos országban.
Az UNHCR összehozza a Magyarországon élő menekülteket és a munkaadókat
Állásbörzét szervezett az UNHCR az Magyarországon élő ukrajnai és más országokból érkezett menekülteknek, hogy a munkahelyhez jutáson keresztül is segítse a gazdasági és társadalmi beilleszkedésüket.
31 humanitárius partner szervezet 42,2 millió dollárt kér Magyarországon az ukrajnai menekültek támogatására
Ahogy az ukrajnai háború a harmadik évébe lépett, az UNHCR és 30 partner szervezete 42,2 millió dollárt kérnek arra, hogy 2024-ben támogathassák az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekülteket. A kormányzat, a civil szervezetek és a menekültek által létrehozott...
Filippo Grandi a folytatódó háború sújtotta Ukrajna támogatásának élénkítését sürgette
Drámai az emberi szenvedés és a háború által érintett polgári lakosságnak a tél közepette romló életkörülményei
UNHCR: az EU biztosítsa a menekültügyi paktum megvalósulását a menekültek védelme érdekében
BRÜSSZEL – Az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete felszólítja Belgiumot és Magyarországot, használják fel 2024-ben az európai uniós elnökségük adta lehetőséget arra, hogy véglegesítik az EU Migrációs és Menekültügyi Paktumát, valamint biztosítják azoknak a...
Az UNHCR és az IOM támogatja a menekültek és a bevándorlók biztonságos magyarországi foglalkoztatását
Közösen szervezett Állásbörzét Budapesten az UNHCR és az IOM menekült és bevándorló álláskeresőknek
Elindul Magyarországon az UNHCR Safe Online kampánya – védelem a menekülteknek a digitális veszélyekkel szemben
BUDAPEST – Az UNHCR Közép-európai Képviselete Magyarországon elindítja a Safe Online (Biztonságban Online) elnevezésű, ukrajnai menekülteknek szóló innovatív kampányát. A kezdeményezés célja, hogy felhívja az érintett menekültek figyelmét azokra a veszélyekre,...
UNHCR-jelentés: több mint 7 millió menekült gyermek nem jár iskolába
GENF – A világszerte menekültként élő 14,8 millió iskoláskorú gyerek több mint fele semmilyen formális oktatásban nem részesül, ami súlyosan hátrányos helyzetbe sodorhatja őket a további életükben, és a globális fejlesztési célok elérését is veszélyezteti – áll...
Egy éves az Ukrajnából érkezett menekülteket segítő Budapest Helps!” Információs és Közösségi Központ
Ukrajnai menekültek tízezrei élnek ma Magyarországon, akiknek mind támogatásra van szükségük. Budapesten a Fővárosi Önkormányzat az Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) magyarországi irodájával közösen egy évvel...
Összehangolt cselekvést sürget az UNHCR, miután a menekültek száma 2022-ben újabb rekordot döntött
Tavaly a növekedés fő oka az ukrajnai háború és az afganisztáni menekültek becsült számának felülvizsgálata volt, majd az idei harcok, mindenekelőtt Szudánban, mára világszerte 110 millió fölé tornászták föl a menekültek számát
Három évvel a „nagykövetségi eljárás” bevezetése után Magyarország továbbra is alig biztosítja a bejutást a területére és a menedékkérelemhez való jogot
Magyarországon 2020. május 27-e óta szinte senki nem kap lehetőséget arra, hogy menedékjogot kérjen
A magyarországi humanitárius partnerszervezeteknek 63 millió dollárra van szükségük az ukrajnai menekültek támogatásához
Az ukrajnai háború immár a második évébe lépett, és ukránok milliói élnek az otthonuktól elszakítva részint az országon belül, részint szerte Európában. Ez az a helyzet, amelyben 37 magyar, illetve menekültek vezette magyarországi szervezet, az ENSZ érintett szervezeteivel karöltve 63 millió dollárt kérnek, hogy annak segítségével a kormányzatnak az ukrajnai menekülteket támogató erőfeszítéseit kiegészítse.
Egy ukrán édesanya, aki Budapesten biztonságra talált, de a szíve hazavágyik
Kerek 12 hónapja tart az ukrajnai háború – a Harkiv melletti Ohtirkából érkezett Liubov arról mesél, milyen volt menekültként megélni az elmúlt évet neki és a kislányának
Egy segítő kutya, Noir oldja a feszültséget Budapesten az ukrán menekültekben
Miközben tele a lelkük aggodalommal az otthoni háború miatt, egy csapat ukrán menekült Magyarországon új módszereket talál a mentális egészsége megőrzésére
A DLA Piper Hungary és az UNHCR jogi oktatási programsorozata Ukrajnából érkezett menekülteknek
Az „Ismerd meg a jogaidat” című kezdeményezés célja, hogy segítse az ukrajnai menekülteket új életet kezdeni Magyarországon
Sir Lewis Hamilton támogatja az UNHCR menekültek oktatását célzó kampányát
NEW YORK – A hétszeres Forma-1-es világbajnok Sir Lewis Hamilton támogatja azokat a felhívásokat, amelyek szerint minden menekült gyermeknek és fiataloknak hozzáférést kell biztosítani a teljes körű, minőségi oktatáshoz. Mint arra az UNHCR, az ENSZ menekültügyi...