Püspökök nyitják meg az ajtajukat a menekültek előtt Magyarországon

Egy országban, ahol mind kézzelfoghatóbban jelen van az idegengyűlölet, a kormány pedig büszkén nevezi magát „illiberálisnak”, több egyházi vezető is felemelte szavát a menekültek érdekében.

Beer Miklós püspököt és „nagypolgári kötődésű” családját a kommunizmus alatt kitelepítették vidékre, ahol gyerekként örökre megszerette az állatokat, ma pedig bárányokat és egy szamarat tart a püspökség kertjében. © UNHCR/Hajdú D. András

Miközben Beer Miklós váci püspök enni ad a kertjében élő bárányoknak és szamárnak, a jelenet az embernek óhatatlanul a betlehemi istállót juttatja eszébe. Ám itt van „hely a vendégfogadó háznál”, hiszen Beer Miklós saját maga adott szállást néhány menekültnek nemrégen a püspökség épületében.

„Ha egy ember belép az ajtón és menedéket kér, hogyan küldhetném el őt?” – teszi fel a kérdést.

A 74 esztendős, azaz mintegy fél év múlva nyugdíjba készülő római katolikus püspök az elmúlt időszakban több ízben is felemelte a szavát menekültek mellett egy olyan országban, ahol kézzelfoghatóan jelen van az idegengyűlölet, a kormány pedig büszkén nevezi magát „illiberálisnak”. Beer Miklós egyike annak a gyarapodó számú magyarországi egyházi vezetőnek, aki a közelmúltban elkezdte megkérdőjelezni a kormányzat hozzáállását, és a menedékkérők iránti együttérzésre szólította az embereket.

Magyarországon a magukat hívőknek vallók körében a katolikus a vezető vallás. A lakosság bő 37 százaléka vallja magát katolikusnak, miközben 14 százalék a protestánsok részaránya, beleértve a reformátusokat és evangélikusokat. Az emberek szűk fele mondja magáról, hogy nem vallásos, illetve nem válaszol az ezt firtató kérdésre.

Az evangélikusok viszonylag gyorsan a menekültek segítségére siettek, amikor utóbbiak 2015-ben ezrével kezdtek Magyarországra érkezni.

„Mindenféle ember megtalálható a gyülekezeteinkben” – mondja Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének 58 esztendős püspöke. – „Amikor a menekültek elkezdtek megjelenni a vasútállomásokon, örömmel láttam, milyen sok hívőnk mentek ki, hogy önkéntesként segítsenek. Egymás után jöttek a kérdésekkel: »Milyen vizet vigyünk a menekülteknek, simát vagy szénsavasat? És milyen fajta ételeket esznek a muszlimok?«

A katolikusok óvatosabbak voltak. Beer püspök elismeri, jóllehet úgy érezte, egy kerítés felhúzása a szerbiai határon „nem közvetít egy különösebben jó üzenetet”, eleinte mégis hajlott rá, hogy a kormányról a legjobbat feltételezve hitelt adjon azoknak az állításoknak, miszerint a kerítésre a rendezett és ellenőrzött bevándorlás biztosítása érdekében van szükség.

Vác római katolikus püspökeként a 74 esztendős Beer Miklós személyesen nyújtott szállást menekülteknek 2017 elején a püspökségen. © UNHCR/Hajdú D. András

 

Csakhogy rövidesen mélységesen megdöbbent, amikor szembesült azokkal az óriásplakátokkal és más propagandaanyagokkal, amelyek célja az volt, hogy az ország lakosságát a menekültek ellen fordítsák. Majd 2016-ban a kormányzat a mellett kampányolt, hogy az emberek válaszoljanak „nemmel” a népszavazáson arra a kérdésre, Magyarország vajon befogadja-e az EU kvóta alapján rá jutó menedékkérőket. Az alacsony részvétel miatt a referendum végül érvénytelen lett.

„Kinek volt az ötlete, hogy az emberek negatív ösztöneire, az egoizmusukra és az önzésükre játsszanak rá?” – teszi fel a kérdést a püspök. – „Semmi kétség, a kormányzati kampány hatással volt a lakosságra, és félek tőle, hogy az emberek elkezdtek mindenütt ellenségeket látni.”

A püspök nagy sóhajjal, és szemmel láthatóan a szavakkal küszködve próbálja megvilágítani, mi lehet az oka mindazoknak a negatív indulatoknak, amelyekkel találkozik. „Nehéz szívvel, de azt kell mondanom, ritkán találkozom olyan templomba járó hívekkel, akik értik, hogy segítenünk kell a menekülteket. Ez igaz a papokra is. Talán az egykori diktatúrában kell keresni mindennek a gyökereit. Megszabadultunk a kommunistáktól, akik az élet minden területén meghatározták, mit kell tennünk, és mit nem tehetünk, most ezek után az általános hozzáállás az, hogy »hagyjanak bennünket végre békén«”.

Beer Miklós és Fabiny Tamás jó barátok. Együtt szerepeltek abban a videóban is, amelyet az UNHCR készített az idei Menekültek Világnapjára, és amelynek az volt az üzenete, hogy fogadjuk szívesen a menekülteket. Miután a videó megjelent, mindketten sokkoló mennyiségű gyűlöletüzenetet kaptak, illetve tengernyi gyalázkodó kommentet írtak az egyházuk közösségi média oldalaira. „Nem feltétlenül a templomba járóktól, hanem úgy általában mindenféle emberektől. Ez nagyon elszomorított” – mondja Fabiny Tamás püspök.

Szeptemberben Őcsényben történt egy újabb, különösen lehangoló incidens, amely arra sarkallta a két püspököt, hogy ismét szólaljanak meg. A faluban az ott élők egy helyi panziótulajdonos ellen támadtak, miután az felajánlotta, hogy egy néhány napos vakációra vendégül lát egy kisebb csoportnyi menekültet.

„Ezeknek a menekülteknek a kormány már menedéket adott” – hangsúlyozza Beer Miklós. – „Viszont ilyen ma a magyar társadalom. Nem törődünk másokkal. Automatikusan elutasítunk minden kívülállót.”

Majd hozzáteszi, hogy a vidéki Magyarország elnéptelenedőben van, számtalan falusi ház lakatlan. „Számomra elfogadhatatlan a gondolat, hogy jobb, ha ezek az épületek összedőlnek, mintsem megengedjük a menekülteknek, hogy ott éljenek.”

Mindkét püspök tisztában van vele, hogy következménye lehet annak, ha szembemennek a kormánnyal a menekültek ügyében, már csak azért is, mert az egyházak függenek az állami finanszírozástól.

Amikor a menekültek 2015-ben elkezdtek megjelenni a magyarországi vasútállomásokon, Fabiny Tamás evangélikus püspök örömmel látta, az egyháza milyen sok hívője sietett a segítségükre. © UNHCR/Hajdú D. András

 

„A kormány nem mondta, hogy visszavágna a juttatásokból, és persze én sem beszélek ilyesmiről” – mondja Fabiny Tamás püspök. – „Néhány lelkipásztorom mindazonáltal aggódik, hogy mindez végül mégis visszaüthet ránk pénzügyileg. Márpedig én felelős vagyok az egyházam egységéért. Meg kell hallanom az ő hangjukat, és igazságosnak kell lennem a kormánnyal szemben is. Ez egy nagyon keskeny ösvény.”

Beer püspök a maga részéről úgy fogalmaz: „Akkor szolgálom a legjobban a kormányt, ha az igazságot mondom.”

Ami a menekülteknek nyújtott konkrét segítséget illeti, az evangélikus egyház részint működtet egy központot Budapesten, ahol a menedékkérők fordítási segítséget és jogi tanácsadást kaphatnak. Egyúttal pedig fenntart egy „integrációs házat” Nyíregyházán, ahol menekült családoknak biztosít ideiglenes otthont, és az álláskeresésben is segíti őket.

Beer Miklós pedig még az ez év eleji kíméletlenül hideg téli napokban úgy érezte, azzal teheti a legtöbbet a menekültekért, hogy néhányukat befogadja a püspökségen a saját otthonába.

 

A tágas és zegzugos váci püspöki épületet mérete kert öleli körül. Beer Miklós, akinek „nagypolgári” családját a kommunista időkben egy kis vidéki faluba telepítették ki, máig szereti az állatokat, és a kert egy elkerített részén bárányokat és egy szamarat tart. Bent az épületben pedig bensőséges meleg van és varázslatos hangulat. A püspök dolgozószobájának padlóján egy nemrég ajándékba kapott kis játék vonat fut körbe-körbe.

A püspök az éve elején két afrikai, egy afgán, egy szírai és egy iraki férfinak adott szállást ebben a környezetben. „Az iraki férfi mérnök volt, és kiválóan beszélt angolul. Megtisztelő volt, hogy Húsvétkor én keresztelhettem meg” – idézi fel.

Ám amikor a kormány bevezette az új szabályozást, miszerint minden menedékkérőt őrizetben kell tartani mindaddig, amíg a kérelme ügyében döntés születik, a püspök nem tehetett semmit, amivel megakadályozhatta volna, hogy a vendégeit rácsok mögé zárják.

„A két afrikai férfi az előírásoknak megfelelően jelentkezett a győri rendőrségen, és nem jöttek vissza. Most őrizetben vannak” – meséli szomorúsággal a hangjában. A többiek elhagyták Magyarországot, abban a reményben, hogy valahol másutt Európában szívélyesebb fogadtatásra találnak.