'
;

Ukrajnai válság – akikkel együttműködünk

 

Az Ukrajnában kibontakozó humanitárius katasztrófa következtében, ami a második világháború óta eltelt időszak legnagyobb európai menekültválságát eredményezte, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az UNHCR Magyarországot a lehető legmagasabb, 3-as szintű vészhelyzetté nyilvánította.

Hálásak vagyunk Magyarország és a környező államok kormányainak, amiért nyitva tartják a határaikat az Ukrajnát elhagyni kényszerülő menekültek előtt, és amiért az érkezők számára feltétlenül szükséges támogatást nagylelkűen megadják.

Ez alatt a példa nélkül álló vészhelyzet alatt, az UNHCR szorosan együttműködik a magyar kormányzati szervekkel, állami és helyi hatóságokkal, a többi ENSZ-szervezettel, nonprofit- és civil szervezetekkel, és mindenkivel, aki részt vesz az Ukrajnából érkező menekültek védelmében és megsegítésében.

Az UNHCR és partnerei jelen vannak a határátkelőkön, a segítő- és gyűjtőpontokon valamint a környező településeken, hogy információval szolgáljanak az érkezők jogait és az őket megillető szolgáltatásokat illetően, hogy azonosítsák és a megfelelő segítségben részesítsék a különösen sebezhető menekülteket, valamint hogy meggyőződjenek arról, hogy a befogadás körülményei minden esetben megfelelők.

Ebben az erőfeszítésben minden alábbi, érintett humanitárius szervezettel koordinálunk és együttműködünk:

Az UNHCR folyamatosan bővíti a partnereinek a körét, hogy biztosítsa, hogy mindenki, aki nemzetközi védelemért folyamodik megfelelő segítséget és támogatást kaphasson, különös tekintettel a speciális igényű emberekre. A jelenlegi partnereink:

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság ügyfélszolgálati irodái, ahol lehetőség van menedékjogot vagy ideiglenes tartózkodási engedélyt kérni:

  • Budapest: 1108 Budapest, Harmat út 131. (Minden nap: 8.00-16.00)
  • Debrecen: 4033 Debrecen, Sámsoni út 145. (Hétfő: 7.30-13.00, Kedd: 7.30-16.00, Csütörtök: 12.00-17.30, Péntek: 7.30-12.00)
  • Nyíregyháza: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 9. (Hétfő: 10.00-15.00, Szerda: 10.00-15.00)
  • Miskolc: 3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2. (Hétfő-Kedd: 7.30-16.00, Szerda: 7.30-18.00, Péntek: 7.30-14.00)

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság információs anyagai

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) magyarországi elérhetősége:

Email: [email protected]
Telefonszám: +36-1-336-30-60