Egykori gyermek menekült Afganisztánból, ma a jövőjét építő „magyar” fiatalember

2015-01-04 BUDAPEST, 2015. január 04. (UNHCR) – Miközben fekete dzsekijében egy budapesti kávézóban a capuccinóját szürcsölgeti, Dariush Rezai első pillantásra szinte semmiben sem különbözik a körülötte ülő többi huszonévestől. Ahogyan a legtöbbjük, ő is olyasmikről beszél, ráadásul folyékony magyarsággal, mint a gitárja, a játék az Xbox-szal, vagy a küszöbön álló […]

2015-01-04

BUDAPEST, 2015. január 04. (UNHCR) – Miközben fekete dzsekijében egy budapesti kávézóban a capuccinóját szürcsölgeti, Dariush Rezai első pillantásra szinte semmiben sem különbözik a körülötte ülő többi huszonévestől.

Ahogyan a legtöbbjük, ő is olyasmikről beszél, ráadásul folyékony magyarsággal, mint a gitárja, a játék az Xbox-szal, vagy a küszöbön álló egyetemi felvételije. Ám ha az ember ránéz ázsiai vonásaira, rögtön látszik, hogy Dariush nem magyar. Ha pedig egy kicsit tovább beszélget vele, megtudhatja, hogy Dariush élete szinte semmiben sem hasonlít a budapesti vagy akár az európai fiatalok többségének az életéhez.

„Most elmesélem a történetemet, de aztán nem akarok visszanézni többé” – mondja a fiatalember. – „A jövőmre akarok koncentrálni.”

Érthető, hogy az Afganisztánban született és Magyarországra alig 15 évesen egyedül érkezett Dariush el akarja felejteni a múltját. Komoly arccal kezd bele a mondandójába, s megfontol minden egyes szót, miközben próbál bepillantást engedni a gyermek menekültek gyötrelmeibe.

Az otthonuk elhagyására kényszerült embereknek 2013-ban világszerte a fele volt 18 évesnél fiatalabb. Közülük szerte a világon 25 300 kísérő nélküli és szüleitől elszakított gyermek kért menedékjogot. Az elmúlt években kísérő nélküli kiskorúak nyújtották be az összes menedékkérelem 4 százalékát.

Magyarországon évente mintegy 200 kísérő nélküli kiskorú kér menedéket. Ezek a gyerekek egyedül utaznak, sokszor háborús övezetekből útnak indulva. Néhányan közülük egyedül menekülnek el a hazájukból, másokat a családjuk küld külföldre, hogy ott biztonságra találjanak.

Dariush hosszú utazása tipikus történet. Az afganisztáni Ghazni régióban született, és 12 éves volt, amikor fegyveresek megölték a hazara népcsoporthoz tartozó édesapját. Hogy ne várjon rá is az apja sorsa, Dariush és az édesanyja embercsempészek segítségével Iránba menekültek. Teheránban otthonra találtak, de a jövőjük nem sok jóval kecsegtetett.

Dariush hamarosan rájött, hogy ha marad, egyetlen út áll előtte. Napi 16 órát fog dolgozni egy helyi cipőgyárban az édesanyja mellett. Világossá vált a számukra, hogy Dariush egyetlen reménye, ha másutt próbál új életet kezdeni.

Miután sikerült ismét némi pénzt összegyűjteni, hogy egy embercsempész csapatot megfizessenek, Dariush útnak indult. Az úticélja „bárhová Európába” volt. Útközben minden egyes rettenetes lépésnél újra és újra megkérdezte magától, jól tette-e, hogy nekivágott. „Minden nap bánod, hogy elindultál” – mondja Dariush. – „Teljesen ki vagy szolgálatva a csempészeknek, akármit tehetnek veled.”

Hat hónapig tartó odüsszeiája Magyarországon ért véget, amikor is a határőrök elfogták, miközben éppen átlépte az ország határát. A bicskei befogadó állomásra szállították.

Miután a magyar hatóságok oltamazotti státust adtak neki, Dariush a kísérő nélküli kiskorú menekülteket befogadó fóti gyermekotthon lakója lett.

Eleinte küzdött a magánnyal, közben gőzerővel tanult magyarul, és leérettségizett. Elkezdte kialakítani önálló életét, amit segít az az állami pénzügyi támogatás is, amelyre 24 éves koráig jogosult.

Ezt a támogatást azonban nem minden 18 és 24 év közötti menekült kapja meg. Azok a fiatalok, akik nem még gyerekként kapták meg a menekült státust, nem részesülhetnek belőle, ami Huszár Katinka, az UNHCR budapesti irodájának munkatársa szerint a magyar menekültügyi rendszer egyik nagy hiányossága. Huszár úgy látja, ez a 18 éves korhatár egy olyan „mágikus választóvonal”, amely semmibe veszi azt a tényt, hogy a kísérő nélküli fiatalok, még ha jogilag már felnőttnek számítanak is, akkor is igen kiszolgáltatottak és sérülékenyek.

Egy másik gond Magyarországon, hogy a befogadó rendszer számos alapvető szolgáltatás esetében a civil szervzetekre támaszkodik. „Jó néhány kulcsfontosságú feladatot a pszichiátriai és jogi segítségnyújtástól az oktatásig alacsony költségvetésű civil szervezetek látnak el. Mindez viszont a rendszert mai állapotában hosszú távon fenntarthatatlanná teszi” – húzta alá Huszár Katinka.

Dariush, aki egyszer majd az idegenforgalomban szeretne elhelyezkedni, már megtette az első lépéseket, hogy valóra váltsa álmát. Menekült és menedékkérő társainak tolmácsol, és Budapesten idegenvezetősködik. Továbbá egy menekültekről szóló előadássorozatnak is rendszeres résztvevője, valamint a gitárjával is gyakran fellép Fóton az ott élő gyerekek előtt.

Ezekben a napokban éppen arra vár, hogy eldőljön, maradhat-e továbbra is menekültként Magyarországon.

Mindazok ellenére, amiken keresztülment, Dariush mindig tele van erővel és energiával. „Sosem adtam fel” – mondja. – „Megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy a dolgok rendben menjenek. Mindig is megtettem.

Fajth Veronika, Budapest