Jogi akadályok választanak el egy menekült anyát a négy gyermekétől

Nagy árat fizet Anne a szabadságért és a biztonságért: amikor Nigériából elmenekült, hátra kellett hagynia a gyermekeit, és alig van remény, hogy valaha újra láthatja őket.

Azért, hogy maga után hozhassa Budapestre a gyermekeit, Anne két állásban is dolgozik, de belvárosi otthonában egyelőre csupán a kétségbeesett magány az egyetlen társa © UNHCR/Balla Zsolt

Ahogyan otthon ül a budapesti belvárosi bérelt lakásában, a 30 éves Anne láthatóan fáradt, hiszen két állásban is dolgozik egyszerre, egyébként viszont úgy tűnik, minden rendben van vele. Csakhogy a látszat csalóka. Amint a Nigériában hátrahagyott négy gyermekére terelődik a szó, nyomban könnyek szöknek a szemébe. Már három éve nem látta őket.

Anne nem menekült, hanem csupán oltalmazott státusban van Magyarországon, ami azt jelenti, hogy nem jogosul a családegyesítésre. „Ez a státus nem engedi, hogy idehozzam a gyermekeimet, pedig azok az emberek, akik ezt a státust adták nekem, tudják, hogy nem mehetek vissza meglátogatni őket” – mondja a fiatal anyuka. – „Azt akarják talán, hogy felejtsem el a gyermekeimet?”

„Nekem nincs másom, csak ők, nekik pedig csak én.”

A nigériai Kadunában született Anne soha egyetlen napot sem járt iskolába. Amint 12 éves lett, férjhez adták egy hagyományos gyógyítóhoz, akinek ő lett a harmadik felsége. Egy évvel később megszületett az első gyermeke, majd a rákövetkező években még további három.

A férje erőszakos ember volt. Többször is próbált megszökni tőle, de hiába, mígnem végül a helyi piacról egy asszony segített neki, és így sikerült elmenekülnie. Mielőtt azonban útnak indult, a gyerekeket átvitte az édesanyja házába. Ott csókolta meg őket utoljára és vett búcsút tőlük. „Egész nap rájuk gondolok, minden áldott nap” – mondja Anne. – „Nekem nincs másom, csak ők, nekik pedig csak én.”

Néhány hónappal később Anne megérkezett Magyarországra, ahol végre biztonságban volt. Ha menekült státust kap, az, hogy maga után hozza a gyermekeit, szinte csak adminisztratív formaság lett volna. Az ő oltalmazott státusával viszont ugyanez egy hosszadalmas, bonyolult és szinte lehetetlen procedúra. Havi 65 000 forintos jövedelemmel kellene rendelkeznie gyermekenként ahhoz, hogy jogosulttá váljon a családegyesítésre, ami egy írástudatlan nigériai menekültnek Magyarországon lényegében elérhetetlen.

Az elmúlt években még az sem volt egyszerű, hogy kapcsolatban tudjon maradni a gyermekivel. Az édesanyjánál nem volt telefon, így az egyetlen lehetőség az volt, hogy egy a házukhoz közeli telefonfülkét hív fel. Idővel azonban Anne férje zaklatni kezdte az édesanyját és a gyerekeket, így más helyre költöztek, és a fiatal nő nem tudott kapcsolatba lépni velük. Kis híján két évig nem hallott felőlük.

„Egy nigériai barátom készült hazalátogatni a szülővárosomba, így fizettem neki, hogy találja meg a gyermekeimet, és szerencsére sikerült is neki” – idézi fel Anne. – „Rögtön vettem nekik néhány mobiltelefont. Soha többé nem akarom, hogy megszakadjon köztünk a kapcsolat és ne tudjak róluk.”

 

Anne számára a mobiltelefon az egyetlen lehetőség, hogy kapcsolatban maradjon Nigériában maradt négy gyermekével © UNHCR/Balla Zsolt

 

Anne keményen küzd azért, hogy új életet kezdhessen Magyarországon. Teljes munkaidőben dolgozik egy budapesti kórházban a karbantartó részlegen, ahol éppen csak annyit keres, hogy abból a lakbérre és a legszükségesebbekre futja. Van egy második állása is egy takarító cégnél, amiből a gyermekei taníttatását fizeti Nigériában.

„Minden nap próbálok boldog lenni, de legbelül azt érzem, hogy haldoklom.”

Ő maga is nagyon szeretne tanulni, elsajátítani a magyar nyelvet, és végül ápolónővé válni.

„A nagy nyomás, ami az életben rám nehezedik, túl sok nekem ahhoz, hogy kezelni tudjam” – sóhajt Anne. – „Minden nap próbálok boldog lenni, de legbelül azt érzem, hogy haldoklom.”

Minden más lenne, ha vele lehetnének a gyermekei, mondja.

„A család a társadalom alapköve, és amikor a gyerekeket az üldöztetés elszakítja a szüleiktől, minden lehetséges támogatást meg kellene kapniuk, hogy ismét együtt lehessenek” – mondja Yolande Ditewig, az UNHCR menekültjogi kérdésekért felelős regionális vezetője. – „Az oltalmazott státussal rendelkező embereknek ugyanazok a humanitárius igényeik, mint a menekülteknek. Semmi nem indokolja, hogy különbséget tegyünk köztük, amikor a családról és a család egységéről van szó.”

A négy gyermeke közül Anne leginkább a két lányáért aggódik, akik közül az egyik 10, a másik 16 éves. Az idősebb már valakinek a negyedik felesége, akit Anne sosem látott. Azt szeretné, hogy a gyermekeinek jobb élete legyen, mint neki, de tehetetlennek érzi magát.

Ahogyan egyedül és kétségbeesetten telnek a napjai Budapesten, csak a hit nyújt neki némi vigaszt. Minden héten jár templomba. „Még mindig csak tanulok olvasni, így egyelőre nem tudom elolvasni a Bibliát, de hiszek isten mindenható erejében. Imádkozom hozzá, hogy segítsen, hogy újra együtt lehessek a gyermekeimmel, valahol, valamikor…”